2009. december 3., csütörtök

HÁZI TEJBERIZSES RÉTES

 Előrebocsátom, hogy ezt a rétes félét készen vett, fagyasztott tésztából nem lehet elkésziteni! És Anyukám csak a tölteléket és az elkészitési módot tudta felidézni saját emlékezetéből, ezért én igy adom tovább a receptet. Ő ugyanis kb. 30 évvel ezelőtt volt szemtanúja az egész procedúrának, méghozzá Szilágy Ballán. Külön megkért, hogy ezt emlitsem meg!:))))
      A kinyújtott tésztának a szélét levágta a Mama és keményebbre főzött tejberizset szórt rá, kis csomókban. Az abrosszal felcsavarta, de csak olyan két ujjnyi vastagságú csikban, azután csiga alakban feltekerte lazán egy kicsit oválisra, palacsintasütőben megsütötte, majd gazdagon meg porcukrozta. Annyira finom volt még üresen is, mert szét lehetett szedni és nem volt olyan kemény mint a sütőben készült változata.
   

     Hát egyelőre ennyit az Erdélyi ételekről. Még van két változatban töltött káposzta( téli és későbbi),ezért arra kérem kedves olvasómat, Tűzpadkát( akinek a kérésére irtam le ezeket a recepteket), hogy abban az esetben ha felkeltették az érdeklődését, lehetőleg értesitsen, én pedig szivesen leirom azokat is.
    Addig is szép napot és kellemes hétvégét kivánok mindenkinek!
U.i. és köszönet egyre növekedő olvasói táboromnak :))) 

3 megjegyzés:

Tűzpadka írta...

Nagyon köszönöm az összes receptet amit feltettél. Most már mind olvastam, azt hiszem. Van közte nem is egy különlegesség, melyről még nem is hallottam. Nagyon tetszett a töltike recept is, hússal. Egy Székkutasi főzőversenyen találkoztam erdélyi versenyzőkkel (én csak néző voltam)ott akkor rizzsel készítették a töltikét, cserép edényben főzték. Fantasztikus élmény volt ezt látni. Örülök, hogy van húsos változata is nálatok. Megjegyzem mielőtt kértelek, nézegettem,keresgéltem már a neten erdélyi recepteket, de azok a közelébwn sem vannak ahhoz, amit küldtél. Hogyan hálálhatom ezt meg neked?

Gál Edith írta...

Kedves Tűzpadka! Nagyon örülök annak,hogy sikerült eleget tennem kérésednek, még ha késtem is vele. És hogy a receptek tetszenek Neked, az külön öröm! És megtiszteltetés az, hogy olvasod a blogom! Nem vagyok kezdő háziasszony, de kezdő blogiró igen. Ezért, amikor felkértél arra, hogy irjak az itteni étkekről, az nekem óriási megtiszteltetés volt! Hogy jön ez ide, hogy HÁLA??!! Szép napot kivánok neked!

Gál Edith írta...

U.i. Egyébként nagyon szivesen!:))

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design