2013. június 17., hétfő

Citromfüves sütemény



Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj, 1-1 teáskanál sütőpor és reszelt citromhéj, csipetnyi só. A krémhez: 10 dkg tehéntúró, 1 citrom leve, 10 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 2 dl tejszin, 1 tojás, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, 2 ágacska citromfű.

Elkészítése: A piskótát a hagymányos módon készítjük el: a fehérjéket kemény habbá verjük a sóval, fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, amivel keménnyé verjük, ezután következnek a tojások sárgái, a sütőporos liszt, végül pedig az olaj és a citromhéj. Sütőpapirral ellátott nagy tepsibe öntjük a tésztát, tetejét elsimítjuk és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük, kivéve és óvatosan kiborítva a tepsiből, hagyjuk kihűlni. Ezidő alatt elkészítjük a krémet: a tojásból, 3 evőkanál cukorból, a lisztből a tejjel egy krémet keverünk ki, amit állandóan kavargatva és kis lángon sűrűre főzünk, majd hagyjuk kihűlni. Levéve a tűzről belekeverjük a citromlevet, a vaníliás cukrot és a megmosott, apróra vágott citromfű leveleket. Amikor a krém kihűlt, összekeverjük a maradék cukorral, a túróval és a kemény habbá vert tejszínnel. Ezt a krémet kenjük a piskótára, egy tortafésűvel hullámossá „formázzuk” a tetejét és citromfű levelekkel, kockákra vágva kínáljuk.


2 megjegyzés:

marisz57 írta...

Kipróbálandó! Rengeteg citromfüvem van, mindenre vevő vagyok, amibe tehető!

Roza írta...

Nagyon guszta!:) Nekem is sok citromfüvem van, lehet, én is kipróbálom:)

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design