2013. július 23., kedd

Barackos meggyes püspökkenyér


Kedves sógornőm készítette ezt a süteményt, amikor náluk voltunk vendégségben. Nagyon ízlett, ezért el is kértem tőle a receptet.

Hozzávalók: 7 tojás, 1,25-1,25 dl víz és olaj, 20 evőkanál cukor, 20 evőkanál liszt, 1 tasak sütőpor, 3 evőkanál kakaó, 20-20 dkg barack és meggy, csipetnyi só. A formák kikenéséhez margarin és liszt.
Elkészítése: A tojásfehérjéket  a sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat az olajjal jól kikeverjük, fokozatosan hozzáadjuk a vizet, ezután hozzáadjuk a cukrot, azzal habossá keverjük, végül pedig a sütőporos lisztet is a masszához adjuk, legvégül pedig óvatosan hozzákeverjük a tojásfehérjék habját. A tészta ¾ részét két, megfelelően előkészített formába öntjük, a megmaradt részhez keverjük a kakaót, ezt a tésztát pedig a formákban levő masszára öntjük, majd egy kanállal márványosra keverjük. Most hintjük a megtisztított, kimagvalt és darabokra vágott gyümölcsöt a tésztára, ezután pedig előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük a püspökkenyereket. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy mikor van készen a süteményünk. Kivéve a sütőből hagyjuk langyosra hűlni, majd porcukorral meghintve és szeletekre vágva kínáljuk.


2 megjegyzés:

Katalin írta...

ki fogom próbálni, gyönyörű,
nagy kedvencem a püspökkenyér (mert elronthatatlan:))))

Gál Edith írta...

Katalin, köszönöm!
Igen, nagyon finom volt! Ezért is kértem el a receptjét :)

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design