2014. február 4., kedd

Sárgarépás muffin



Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg barna cukor, 1 tojás, kb. 30 dkg liszt, 17 dkg vaj felolvasztva, 3 evőkanál natúr joghurt, 4 lereszelt sárgarépa ( kb. 15-20 dkg-nyi), 3-4 evőkanál darált dió, 1 teáskanál sütőpor, fél teáskanál szódabikarbóna, fél teáskanálnyi őrölt fahéj, csipetnyi só. A krémhez: 25 dkg natúr krémsajt, 6 dkg vaj, 23 dkg porcukor, másfél teáskanál vanília kivonat. A karamell öntethez: 45 dkg cukor, 17 dkg vaj, 2 dl tejszín.




Elkészítése: A tojást összekeverjük a cukorral, hozzáöntjük az olvasztott, langyos vajat, a joghurtot, majd hozzákeverjük a megtisztított és lereszelt murkot, a diót, végül pedig fokozatosan a liszt-sütőpor-szódabikarbóna-só keveréket. Ha a massza túl híg lenne, adjunk még hozzá diót/lisztet, abban az esetben pedig ha túlságosan sűrű, higitsuk még joghurttal. A muffinsütő mélyedéseibe papír kapszlikat helyezünk, amiket csak ¾ részig töltünk meg a masszával, ugyanis sülés közben a tészta megnő. Az így előkészített tepsiket előmelegített sütőbe téve a süteményeket kb. 25 perc alatt készre sütjük, a sütőből kivéve pedig hűtőrácsra tesszük, és hagyjuk 5 -10 percig hűlni. A krémhez egy mixerrel habosra keverjük a krémsajtot a vajjal és a porcukorral, izesitjük a vaníliával, majd ezt a krémet csillagcsőrös habzsákba töltjük és így diszitjük ki a langyos muffinokat. A krémre csorgatunk a karamell öntetből, amit úgy készítünk, hogy  a cukrot vigyázva megpirítjuk, hozzáadjuk a vajat, elkeverjük, aztán levéve a tűzről, hozzákeverjük a tejszínt. Ebből a mennyiségből kb. 6 dl-nyi karamell öntetet kapunk, amit befőttes üvegben, a hűtőszekrényben tartunk.



2 megjegyzés:

Katalin írta...

hurrá, szeretem, megcsinálom, szuper

Gál Edith írta...

Katalin :)
Remélem, ízleni fog mindenkinek!

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design