2014. április 16., szerda

Narancskrémes sütemény









Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás, 10 evőkanál víz, 30 dkg cukor, 30 dkg liszt, 1 teáskanálnyi reszelt narancshéj, 1 tasak sütőpor, csipetnyi só. A krémhez: 23 dkg natúr krémsajt, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál narancslé, 1 teáskanál reszelt narancshéj, 1 dl tejszín. A díszítéshez: 1,5 dl tejszín, narancs szeletek.

Elkészítése: Hagyományos módon piskótát készítünk: a tojásfehérjéket a vízzel, a cukorral és a sóval kemény habbá verjük, hozzáadjuk a sárgákat, majd a sütőporral elegyített lisztet, végül pedig a narancshéjat. Óvatosan összekeverjük, majd sütőpapírral ellátott tepsibe öntjük a tésztát, amit előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre ( tűpróba) sütünk. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd a tepsiből kivéve, a piskótát lapjában 2 részre vágjuk. Időközben elkészítjük a krémet: a krémsajtot habosra keverjük a porcukorral, a narancslével és héjjal, majd lassanként hozzáöntjük a tejszínt is( tovább keverve), amivel még lazább krémet kapunk. Ezt a krémet felhasználásíg a hűtőszekrénybe tesszük dermedni. Az alsó piskótalapra halmozzuk a hűtőből kivett krémet, ráhelyezzük a második lapot, óvatosan megnyomogatjuk, majd hagyjuk ujbóli kb. 4 órát a hűtőben pihenni, ezidő alatt a díszítésre szánt tejszínhabot felverjük. Ezután a süteményt kivesszük a hűtőből, szeletekre vágjuk, majd mindegyik szelet közepébe egy tejszínhab rózsát nyomunk csillagcsőrös habzsákkal és narancsszeletekkel díszítve kínáljuk.


0 megjegyzés:

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design