2014. május 14., szerda

Sült csirkemell rukola salátával









Hozzávalók: 4 bőr és csont  nélküli csirkemell, 1 citrom, 4 evőkanál olívaolaj, 4 szál újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, olaj, só, frissen őrölt bors. A krumplipűréhez: 1,5 kg krumpli, vaj, tej, só. A salátához: 25 dkg rukola, 20 dkg paradicsom, 3 szál újhagyma, 2 evőkanál citromlé, 1 evőkanál fehérbor, 4 evőkanál olívaolaj, só, frissen őrölt bors.

Elkészítése: A megmosott és szárazra törölt csirkemellet kissé kiveregetjük, majd bepácoljuk a citromlé- és héj, a megmosott és vékonyra felaprított fokhagyma és zöldhagyma, az olaj, sóval és borssal ízesített keverékébe. Letakarva a hűtőszekrénybe tesszük kb. fél órára. Ezidő alatt készítjük el a krumplipűrét a hagyományos módon: sós vízben megfőzzük a megtisztított és kockákra vágott krumplit, majd leszűrve, hozzáadjuk a tejet és a vajat, amivel habosra kavarjuk. Közben a salátához a rukolát megmossuk, a paradicsomokat is. Ez utóbbiakat szeletekre vágjuk, ugyancsak szeletekre vágjuk a megtisztított zöldhagymát. Most összekeverjük a citromlevet a fehérborral és az olajjal, ízesítjük sóval és borssal, majd ezt az öntetet a rukolával összekevert paradicsomos zöldhagymához adjuk. Ezután kivesszük a húst a pácból, lerázunk róla minden hagyma és fokhagyma maradékot, majd forró olajban mindkét oldalát szép rózsaszínűre sütjük. A húst a kész krumplipűrével és a rukola salátával tálaljuk.


0 megjegyzés:

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design