2015. március 24., kedd

Citromos szelet


Igazából sajttorta. És nagyon-nagyon finom!


Hozzávalók: Az alaphoz: 20 dkg keksz, kb. 10 dkg vaj. A krémhez: 90 dkg natúr krémsajt ( Mascarpone), 23 dkg cukor, 3 tojás és 1 tojásfehérje, 3 evőkanál liszt, 1 evőkanálnyi reszelt citromhéj, 2 evőkanál citromlé, 1 teáskanál vanília kivonat. A tetejére: 2 evőkanál étkezési keményítő, 15 dkg cukor, 50 ml citromlé, 1 tojássárgája, 1,2 dl víz, citromszeletek.

Elkészítése: Először elkészítjük a kekszes alapot: az elmorzsolt/ledarált kekszet összekeverjük a felolvasztott vajjal, majd ezt az alapot egy sütőpapírral kibélelt jénai sütőformába simítjuk, majd az edényt hűtőszekrénybe tesszük, míg a krém elkészül. Ehhez a krémsajtot habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a lisztet, a citromlevet és héjat, a vaníliát, végül egyenként a tojásokat és a tojásfehérjét. Ezt a habos krémet a kekszes alapra öntjük, majd a formát előmelegített sütőbe téve, a süteményt kb. 40 perc alatt készre sütjük. Ha időközben a teteje túlságosan megpirulna, takarjuk le sütőpapírral vagy alufóliával. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután a keményítőt keverjük össze 10 dkg cukorral, fokozatosan adjuk hozzá a vizet és a citromlevet, majd folyamatosan kavargatva forraljuk fel. Közben külön egy kis tálkában villával verjük fel a tojássárgáját, majd a keményítős keverékből adjunk hozzá 2 evőkanálnyit, ezután pedig ezt a tojássárgás keveréket vékony sugárban keverjük hozzá a fővő citromleves keverékhez és folyamatosan kavarva főzzük 1 percig. A tűzről levéve hagyjuk langyosra hűlni, majd kanalazzuk rá az időközben kihűlt süteményre. Hagyjuk dermedni, majd a süteményt szeletekre vágva és citromkarikákkal díszítve kínáljuk.  


Ötlet: innen

0 megjegyzés:

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design