2018. február 5., hétfő

Diós rahátos sütemény




Hozzávalók: 6 tojás, 9 evőkanál porcukor,  12 evőkanál darált dió, 25 dkg liszt, 6 evőkanál olaj, 5 evőkanál baracklekvár, 20 dkg rahát, 1 evőkanál kakaó, csipetnyi só; a tetejére porcukor; a tepsi kikenéséhez vaj.

Elkészítése: A tojássárgákat 6 evőkanál porcukorral és az olajjal jó habosra kavarjuk, majd hozzáadjuk a lisztet. A tésztának valamennyivel több, mint a felét szétterítjük egy vajjal kikent tepsiben, a többit fagyasztóba tesszük. Időközben kemény habbá verjük a tojásfehérjéket, hozzáadjuk a sót, a megmaradt cukrot és a kakaót, majd tovább, szép keményre verjük. Ekkor adjuk hozzá a diót. A tepsiben levő tésztára vékony réteg lekvárt kenünk, erre egyenlően elosztva kis darabokra vágott rahátot teszünk, amit a kakaós-diós habbal borítunk be, végül pedig a süteményre ráreszeljük a megmaradt tésztát. Lehetőleg fedje be a reszelt tészta az egész felületet. A süteményt forró sütőben 1 órán át sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, ekkor tetejét meghintjük porcukorral, végül kockákra vágva kínáljuk.

0 megjegyzés:

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design